Új zsidó Plutarkhosz
Információk
2 000Ft
- Cikkszám: k77
írta: Oláh János
Oláh János (Kölesd, 1959. november 23. – Budapest, 2020. október 2.) judaista, egyetemi tanár, a zsidó vallástudományok doktora (2008), az MTA Köztestületi tagja, 24 éven keresztül az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára, amelynek hat éven keresztül rektorhelyettese volt.
Az előszó szerint a szerző célja az, hogy az intézmény vezetőinek „rövid életútját bemutassuk, kitérvén jelentőségükre, műveikre és szerepvállalásaikra, amelyet az Intézmény fejlődésének és megőrzésének érdekében kifejtettek”
Személyes átvétel:
11137 BUDAPEST, ÚJPESTI RAKPART 1. • ZSILIP KULTURÁLIS KÖZPONT, mely minden zsidó és magyar ünnepen zárva tart.
Az átvétel előtt mindenképpen telefonos egyeztetés szükséges (36-30-098-0271).